Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Fontosabb információk

Üdvözöllek a blogomon, amit azért indítottam, hogy felkutassam a japán nyelv iránt érdeklődőket, és lehetőséget biztosítsak nekik eme csodálatos nyelv tanulására. Régóta szeretnél már japánul tanulni? Érdekelnek az animék és a mangák? Túl drágák a tanfolyamok? Messze van minden nyelviskola? Én minden téren rugalmas megoldást tudok biztosítani neked, és garantálom a színvonalas, jó hangulatú oktatást.

4 éve tanulom már ezt a nyelvet, gyakori rendszerességgel, két nyelvvizsgával, és egy emelt szintű érettségivel is rendelkezem belőle. Még nem scanneltem be az összes papírom, mivel nem rég érkeztek csak meg, de hogyha meg akartok győződni a hitelességükről, magammal tudom őket vinni az első órára, vagy csak egy megbeszélt találkozóhelyre. 2010 tavaszán érettségiztem, jelenleg a KRE japán szakán vagyok elsőéves hallgató. 20 éves vagyok, szóval a baráti hangulatot mindenképpen tudom biztosítani : ) Jelentkezni kortól függetlenül lehet, csupán annyit kérek, hogyha még nem vagy nagykorú, szülői engedéllyel tedd. Nem szeretnék semmilyen galibát ebből.

Ha nem Budapesten laksz, akkor is nyugodtan megkereshetsz, mert MSN-en illetve Skype-on keresztüli online oktatást is vállalok, ilyenkor ugyan úgy kapsz tőlem minden tananyagot, könyvet, kellékeket, de bővebb információkért emailben érdeklődj!. Elsősorban azonban Budapestiek jelentkezését várom, ha a 2. kerületben laksz az csak előny, de ez nem kerületfüggő. Az órák helyszínét te választod meg, lehet a ti lakásotok, de az én otthonomat is fel tudom ajánlani erre a célra. De első sorban házhoz mennék, így neked nem kellene keresztülutaznod a fél városon, és otthoni környezetben mégis csak barátságosabb az egész. Az időpontot is elsősorban a te napirendedhez igazítjuk, hetente többször is vállalok tanítást, amikor neked jó, illetve időpont egyeztetés útján történne minden. Ha betegség vagy egyéb okok miatt szeretnéd lemondani az órát, természetesen erre is lehetőség van, ilyenkor is egyeztetünk telefonon, vagy emailben. A tanfolyam ára 1500 Ft/óra, egy nap maximum 2 órát vállalok. Ha esetleg egy héten több alkalommal szeretnél jönni, lehetőséget kínálok arra, hogy hetente fizesd az összeget, ha neked az úgy szimpatikusabb. Ha szeretnéd, tarthatok neked egy “próbaórát”, amin elmondanám, pontosan hogyan fognak zajlani az órák, illetve főleg ismerkedés jellege lenne. Ezért természetesen nem kérnék pénzt. Csoportos kedvezményre is van lehetőség. Hogyha egyedül nincs kedved belevágni, és esetleg egy 2-3 fős baráti kör kíséretében már érdekelne a dolog, akkor csak 1200 Ft/óra lenne az oktatás díja.

Ha úgy érzed érdekelne a dolog, bátran hívj ezen a számon: 0630/600-14-62

Vagy írj egy emailt a kezdojapan@indamail.hu címre.

Amit biztosítani tudok:

- jó hangulat
- nyelvtudás (3kyuu, 88%-os emelt szintű érettségi, középszintű államilag elismert nyelvvizsga)
- az oktatásba beletartozik az írás, olvasás, hallás után értés, és a beszédkészség is
- rugalmas idő és helybeosztás
- kedvező árak (csoportos kedvezmény, részletfizetési lehetőség)
- egészen a kezdő szinttől történő oktatás
- mindig hozom a tananyagot, ha érdekelnek az animék és a mangák, akkor esetleg olyan témában keresek interaktív feladatokat : )
- korrepetálást is vállalok, gimnazisták és egyetemisták részére is

Köszönöm, hogy végigolvastad az ismertetőmet, ha valamelyik elérhetőségemen keresnél, az Ildikó névre hallgatok : )

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.